Amiről a választások soha nem szólnak
"Ha a szavazással bármit meg lehetne változtatni, betiltanák"
Március 15. estéjén az alábbi képet osztottam meg a Facebook oldalamon, mely a “Dunán masírozó” zászlólengető március 15-i tömegről csodálatos szociológiai tanulmánnyá nőtte ki magát.
A képhez a következő szöveget mellékeltem:
A mai napon tömegek gyalogoltak a Duna vizén (is) a szabadságért és a békéért. A népek szeretete és szenvedélye hidak pilléreit bontotta le, miközben a háttérben csendben figyelő, természetesen csak az összeesküvés-elméletekben létező szabadkőműves páholyok vezetői francia pezsgővel koccintottak, hogy bármilyen végeredmény is lesz közel 1 hónap múlva, ők már biztosan győztek.
Éljen a mindent elbíró Duna vize! 😀
Örömteli volt számomra, hogy a bejegyzésre reagálók jelentős része azonnal felismerte a turpisságot, a mesterséges intelligencia teljesen nyilvánvaló torzításait a Margit híd helyére “tolt” 1 pilléres Lánchídról, és persze a Duna vizén való sétálás lehetetlenségéről. Sokan azonban a saját belső világukat vetítették ki a képre. A TISZA párt szimpatizánsai a FIDESZ-KDNP kormány nagyotmondását látták benne és jót nevettek a megvezetett kormánypártiakon (akik még ezt is bekajálják), míg a kormányt támogatók többen szégyenteljes bejegyzésnek vélték a képet, és teljesen biztosak voltak abban, hogy egy ilyen torzítást csak egy elvakult Magyar Péter rajongó tehet ki, hogy alátámassza az ellenzék vezérének gyakori hazugságait a Fidesz kormányról. A poén kedvéért ideteszek néhány hasonlóan megmosolyogtató AI “túltolást”. (Kíváncsi lennék egyébként, hogy ha a Deák tér - Hősök tere tengelyről készíttetett volna hasonlóan abszurd képeket az eredeti “prompter” - aki az AI-t megkérte a képek legyártására -, akkor vajon milyen társadalmi visszhangja lett volna azoknak. Az viszont tény, hogy a Duna helyére tömegeket rajzolni sokkal viccesebb.)
Az igazság az, hogy sem Fideszes, sem Tiszás (sem Mi Hazánkos, sem DKs, sem Jobbikos, stb. stb.) nem vagyok. Van véleményem és el fogok menni szavazni érzelemmentesen (ha már színház, játsszunk benne!), de egyik politikai szekértáborban sem érzem magam otthon. Egyikben SEM. Így aztán semmilyen konkrét politikai szándék nincs és nem is volt a kép(ek) megosztása mögött, csak a nap végén a sajtóban publikált “péniszméregetés” (i.e. kinek volt nagyobb tábora) miatt gondoltam, hogy egy ilyen kép vicces. (Konkrétan szakadtam a röhögéstől, hogy a Duna helyére is tömeget rajzolt az AI és teljesen áthelyezte a hidakat.)
Azt persze komolyan gondoltam (és most is gondolom), hogy a politika látható szereplői pusztán kellékek egy nagyobb sakkjátékban, amelynek kimenetele rövid távon lehet, hogy múlik az éppen aktuális vezetésen, de a távlati célok tekintetében - mivel ott már a társadalom szellemi (nem csak az érzelmi) állapota is tényező - valójában teljesen indifferens, hogy ki kerül kormányra, mert a végén úgyis “mindig a bank nyer”.
Példa erre, hogy a nemzetek fölötti pénzügyi hatalmat gyakorló központi banki rendszert már a Federal Reserve System (i.e. az USA jegybankjának szerepét betöltő bank, ami valójában egy privát részvénytársaság) 1913. évi létrehozása előtt is tető alá akarták hozni az alapítók déd- és ükszülei, de akkor még volt annyi esze és szíve a politikusoknak, hogy erre NEMet mondjanak. A 20 dolláros bankjegyen figyelő Andrew Jackson elnök volt az, aki elkaszálta a néhány bankár kezébe óriási hatalmat adó Second Bank of the United States intézményét 1832-ben - sírkövére a híres “I killed the bank” (megöltem a bankot) mondat van rávésve -, halálát követően pedig 81 évet kellett várni, mire a FED végre szárba szökkenhetett. Addigra az emberek elfelejtették, hogy mi a tétje egy ilyen lépésnek. Ha egy ötlet még túl korai, akkor egy időre pihentetik, közben dolgoznak a társadalmi agymosáson, aztán újabb néven megint bedobják a köztudatba. Erre mondom azt, hogy mindig “a bank nyer”.
Ugyanez a helyzet a világkormány szerepére szánt ENSZ-szel is, amely az I. világháború után League of Nations (Nemzetek Ligája) néven alakult volna meg 1920-ban, de akkor még valahogy nem érett meg rá a nép, így “vártak vele” még egy háborút és utána alapították meg United Nations néven, amikor 30 évnyi európai háborúskodás és sok ezernyi értelmetlen halál után a tömegek már követelték. Mindezt 4 évvel a Bretton woods-i ikrek, az ugyancsak beszédes nevű International Monetary Fund (IMF = Nemzetközi Valutaalap) és a World Bank (Világbank) megalapítása után.
Az 1896. évben Baselban megrendezett, első Cionista világkongresszuson megálmodott modern Izrael államot már az I. világháború végén szerették volna megalapítani - emlékezzünk csak az 1917-es Balfour nyilatkozatra -, de akkor MÉG az sem sikerült (pedig 1900-tól folyamatosan költöztek európai zsidók az akkori Palesztina területére) mert az európai zsidóság nem akart elköltözni a megszokott életéből és környezetéből (mint ahogy a jelenleg USA-ban élő 7-8 milliós amerikai zsidóság is jól érzi magát New Yorkban és Dél-Floridában, eszük ágában sincs a Közel-keletre költözni). Így végül a zsidókat köztudottan nem szerető és rendszeresen kritizáló Adolf Hitlert addig pénzelte és tréningelte(!) a Wall Street (Antony Sutton, a Stanford Egyetem egykori professzorának könyve nemsokára magyarul is megjelenik erről), hogy lett forrás és akarat végrehajtani a II. világháborút benne a Holokauszttal, amiből már egyértelműen következett az is, hogy az európai zsidóságnak új otthon kell, mondjuk a korábban megálmodott Palesztina területén. Hitler behálózásáról egyébként egy másik Titkos Elit könyv is meg fog jelenni még idén, egészen elképesztő ez a sztori, és nem várható, hogy az iskolákban tananyaggá válik.
A jelenlegi legfontosabb világméretű harc a digitális börtön létrehozásáért folyik - mármint felülről a Brzezinski által megfogalmazott Nagy sakktábla díszletparasztjai irányába (ezek mi vagyunk) - , melynek eredményeként centralizált, központi banki digitális blokklánc pénzzel (CBDC) és a hozzá kapcsolódó teljes állampolgári + egészségügyi nyilvántartási rendszerrel (DÁP és tsi.) a teljes népességet bele akarják terelni egy egyirányú utcába, amelyben mindenkiről mindent tudnak, és az elidegeníthetetlen jogokat egyetlen gombnyomással el tudják venni, ha valaki lázadni mer pl. az éppen aktuális veszélyhelyzettel szemben. Kínában ennek az előszobája már létezik, szívből ajánlom az erről szóló “Tökéletes Bizalom - A Kínai megfigyelési állam árnyékában” c. filmet:
Vajon az újabb parlamenti ciklusra készülő honatyáink miért nem beszélnek egy vak hangot sem ezekről?
Ha egy felelős, a választó(!)polgárok képviselőiből(!) álló kormányzat nem azért harcol, hogy ez a totalitárius realitás ne valósuljon meg az általa vezetett(?) országban, akkor valójában az emberek ellenében dolgoznak. Lehet vitatkozni arról megafonnal, hogy az oktatás vagy az egészségügy mitől lesz jobb, de azért azt vegyük észre, hogy az erőltetett digitalizációval a fiatalok mentális egészsége és figyelemképessége mélyrepülésbe kezdett - az USA-ban egyre komolyabb tanulmányok jönnek ki erről (magyar nyelven a Szorongó nemzedék című könyvet ajánlom minden szülőnek) -, az egészségügy pedig a Big Pharma által dotált és kilobbizott kizárólagos allopátiás orvoslásra alapul, melyben mindenre van TB támogatás, ami valami szabadalmaztatott vegyszer sok-sok lehetséges mellékhatással, de minőségi vitaminokra, gyógyteákra és egy sor egészségmegőrző gyógyhatású készítményre a saját TB járulékodból sem jut, pedig azok rendszeres fogyasztásával - az élelmiszernek nevezett hulladékkaják kiiktatása és mozgásszegény életmód felszámolása mellett - meg lehetne ágyazni egy egészségesebb életnek. Ehhez képest a hazai egészségügyi tárca a krónikus betegségek tényleges, rendszerszintű megelőzésére Magyarországon egy árva szót nem fecsérel - a kormányra készülő legerősebb ellenzéket beleértve -, de még az Egyesült Államokban történő változásokról sem számolnak be itthon. (Kérdés, hogy a 2. Trump-ciklus lejáratát követően a Robert Kennedy vezette EÜ minisztérium pozitív változtatásai hosszú távon megmaradnak-e, vagy rájönnek, hogy a GDP pörgetéséhez “mégis csak jobb, ha több a beteg ember”.)
Mindig az a mondás jut eszembe, hogy “Ha a szavazással bármit meg lehetne változtatni, betiltanák”, így az előttünk álló szűk 1 hónap egymásnak feszülése helyett szeretettel azt ajánlom mindenkinek, hogy azon gondolkozzon, hogy milyen területeken növelheti meg a személyes felelősségét a saját életében. Tudással, a tudás gyakorlatba ültetésével, amelynek eredményeként egyre kevésbé kell függenie a rendszertől, vagy az éppen aktuális kormányzattól.
Meggyőződésem, hogy ha az emberek többsége a “Minden, ami velem történik, az az én felelősségem” szemléletet beemelné, akkor könnyebben találnánk meg a közös nevezőt azokkal is, akikkel látszólag semmiben nem értünk egyet.
Kapcsolódó írások
Soha nincs béke, és ez nem véletlen
Az évek óta szűnni nem akaró (egészségügyi, gazdasági, fegyveres) háborús események megértéséhez elengedhetetlen annak ismerete, hogy a folyamatos konfliktusok és válságok történéseinek szálait milyen erők mozgatják és miért. Ameddig ezt nem látjuk tisztán, addig politikai ideológiákban és jobb-bal oldalakban gondolkodunk, továbbá azt reméljük, hogy ha …
Konteó és tudomány
Az ún. koronavírus világjárvány régóta nem tapasztalt mértékben hozza ki az emberekből a világképek különbözőségét. A társadalom egyik fele sorban áll a megoldásért(?) és abban reménykedik, hogy ettől majd minden visszatér a régi kerékvágásba, a másik fele pedig vehemensen ellenáll és összeesküvést kiált. A kormányok világszerte kényszerítő eszközöket a…
A túlélés művészete
Amióta a Földön élnek emberek, mindig is az empirikus (=tapasztalati úton szerzett) megfigyeléseinknek köszönhetően éltünk túl. Eleinte kisebb, majd egyre nagyobb közösségeket alkottunk, mert rájöttünk, hogy így, egymásra is vigyázva nagyobb biztonságban élhetünk. Az ember természetes belső ritmusát (az ún.








