Gyerekkorom óta zakatol bennem a kérdés, hogy bár egy „szürke kis senki” vagyok, akinek nincs túl sok hatása a világra, mi van ha mégis van értelme elmondani azt, amit gondolok? Egy olyan képet – vagy inkább gondolatmenetet – a világról, ami sokkal logikusabban rakja össze a puzzle játék (=élet) egyes darabjait. Valamit, ami közelebb visz ahhoz, hogy hogyan függnek össze látszólag teljesen különálló dolgok, események. Szomorú tapasztalatom, hogy amíg azt mondom, amit hallani szeretne mindenki, addig hátba veregetnek, amikor pedig olyanokról szólok, ami kellemetlen érzéssel tölt el másokat, akkor meg lehurrognak és lehülyéznek. „Nem nőtt be a fejed lágya Józsi!”, „Nőjj már fel Józsi!” és ehhez hasonlók. A kocsmában, ahová minden nap betérek a kedvenc felesemre :), csak az érdekli az ivócimboráimat, hogy mennyi a meccs állása. Mintha nem szeretnék hallani azt, hogy nem biztos, hogy az az oka a meccs aktuális állásának, hogy az egyik jobb csapat, mint a másik.
Be kellett vallanom önmagamnak, hogy jól eső érzés 2 pontot sikeresen összekötni, aztán ahogy az idő halad előre egyre több pontot is megtalálok és a végén már egész értelmes kép rajzolódik ki.
Van egy brazil író, Paulo Coelho-nak hívják. (Itthon mindenki úgy ejti a pasas nevét, hogy Koelho, pedig azt mondják a haverjaim a kocsmában, hogy portugálul azt Koelju-nak ejtik. Szóval Paulo Koelju. 🙂 ) Szeretem a könyveit a palinak, bár sokan azzal bántják őt, hogy tele van közhelyekkel, amit ír. Szerintem meg pont ez a jó bennük. Legalábbis nekem. Olyan nyelven ír, hogy még én is értem. 🙂 Nem valami tudományos nyelven, olyan szakkifejezéseket használva, hogy csak pislogjak, hanem úgy, hogy „bazdmeg, értem!” És legfőképpen tudok cselekedni és másképp gondolkodni azok alapján. Bevallom, elég sok mindent gondolok már másképp Coelho-nak köszönhetően és ezért hálás vagyok neki. Az egyik könyvében ír arról, hogy mennyire fontos lépés az embernek az, ha képes odaállni a tükör elé és azt mondani: „Én senki vagyok.” Próbáld ki! Állj oda a tükör elé és próbáld ki.
Szar érzés, elmondom. Nehéz ezt úgy kimondani, hogy ne kösd össze az érzést azzal, hogy értéktelen vagy. Pedig ez nem az. Csak egy senki vagy, aki mellesleg teremtő erővel rendelkezik. (Ennek a látszólag értelmetlen, „lélekromboló” gyakorlatnak nem az a lényege, hogy senkinek érezze magát az ember, hanem az, hogy némi alázatra neveljen. Mindig előfordulhat az, hogy nincs igazam, mert nincs elég információm. Vagy rossz információm van. A fejemben lévő ismeretanyag túlnyomó része mások tapasztalatainak, vagy átadni akart információinak az ismétléséből származik.)
Van egy másik író, akinek nagyon szeretem a könyveit, őt Duncan Shelley-nek hívják. Igazából az ő blogja inspirált arra, hogy elkezdjek én is írni. Külföldinek hangzó neve ellenére magyar emberről van szó. Szinte minden könyvét olvastam eddig és a legjobbat tették velem az írásai. Rávettek arra, hogy kérdéseket tegyek fel. A fő témákat tekintve – egészség, gazdaság, pénz, és pl. „az ember helye a világban” – nem egészen az az igazság, amit eddig hittem. Legalábbis a puzzle más képet rajzol ki. Ezekről sokat akarok írni. És lehetőleg úgy, hogy a végén úgy érezd Te is komám, hogy „bazdmeg, értem!” 🙂 Akkor is ha olyan témáról írok, ami általában nem érdekel Téged, mert amikor a hírekben beszélnek róla, nem értesz egy szót sem. Vagyis pont a mögöttes összefüggést nem érted, ami a lényeg! Mint ahogyan én sem értettem és még most is dolgozom rajta állandóan, hogy kibogozzam. Kedvenc ilyen témám mostanában a pénz természete és működése, úgyhogy eleinte majd ennek irányába fogok tekintgetni egy picit. Főleg azt illetően, hogy miért vált ennyire fontossá a pénz és miért nincs mindenkinek elég belőle ahhoz, hogy normálisan élhessen?
Fontos: Amit mondok és írok az egy vélemény, ami az enyém. Lehet, hogy nincs igazam sokszor, ugyanis az ember nagyon kevés eseményt és helyzetet kezelhet tényként (max. véleményként), mivel a személyes tapasztalatszerzéseink száma limitált. (Márpedig csak az van tutira, amit én láttam és megtapasztaltam.) Amikor kocsmában vagyok, nem tudok éppen nemzetközi megállapodásokat kötni országok között. Csak olvasni tudok róluk több nézőpontból és leszűrni egy olyan konzekvenciát (=következtetést), amiben találok értelmet. A legfontosabb azt megértenem, hogy ki, mit, mikor és miért tesz egy adott helyzetben és ezt főleg hogyan kommunikálja le a világ felé. Mivel kevesen vannak olyanok, akik csak másokért és önzetlenül cselekednek, ezért tudnom kell, ha át akarnak b***ni. 🙂
Az említett írókon kívül vannak még olyanok, akiknek sokat köszönhetek abban, hogy tisztábban látok. A teljesség igénye nélkül az ő nevük: Drábik János, Balogh Béla, G. Edward Griffin, Henry Ford, Aldous Huxley, Eckhart Tolle, Jim Humble, László András, Baranyi Tibor Imre, Hamvas Béla, John Perkins, Michael Hoffmann, David Icke, Peter Köenig, Ghislaine Lanctot, Satprem és még sokan mások. Mint pl. Vári József és EzVanKarcsi. Az Isten áldja (és nyugosztalja) őket, hogy vették a fáradtságot és leírták a gondolataikat. Néha csapkodtam az asztalt, hogy „ekkora baromságokat leírni”, de aztán megerőltettem magam és tovább olvastam. Aztán rájöttem, hogy a megértéshez idő kell.
Na megyek, benyomok egy felest, aztán majd folytatom… 🙂