Nem minden a pénz
Tartja a mondás...
Hallottátok már ezt a mondatot valaha? Talán túl sokszor is. Ha körülnézel, mit látsz? Mindenhez, amit – főleg a nyugati világból – akarsz, pénz kell. Mindig mondom a haveroknak a kocsmában, hogy pont ezért akarom én megérteni, hogy a pénz, mint eszköz hogyan működik manapság. Ha dolgozom a pénzért, akkor értsem már, hogy hogy működik, no! 🙂 De ők csak azt mondogatják, hogy hülye vagyok. Mit kell azon olyannyira megérteni? – kérdezik állandóan. Olyan sokat hallom, hogy dolgozik a pénz, de mégis azt látom, hogy az emberek szenvednek és nagyon sokan panaszkodnak, hogy nincs belőle elég a normális élethez. Valami nem kerek. Vagy nem dolgozik jól, vagy egyszerűen csak nem nekem dolgozik. 🙂
Ezen változtatni kell!
Aztán eszembe jut, hogy bár a valódi szabadsághoz tényleg pénz kell, vannak olyan dolgok, amik ingyen vannak. Kedvesen szólni a másik emberhez nem kerül semmibe. Elmesélek egy sztorit:
Nemrég biciklivel megyek a kocsmába és nem az úton mentem, hanem a járdán. Az egyik kanyarban jön szembe egy idős hölgy és majdnem elütöttem. Mire ő elkezdett velem kiabálni, hogy miért megyek a járdán és mit képzelek. Mivel kocsmázni mentem – és ilyenkor muszáj a hátizsákba bepakolni egy pici egót, különben kimaradok a jóból 🙂 – eléggé határozott állapotban voltam így majdnem viszonoztam a hangvételét. Bevallom nektek, még jól is esett volna. Aztán egy pillanat alatt átgondoltam, és rájöttem, hogy automatikus reakció volt tőle az, hogy leordított. Ha megkérdeztem volna tőle 2 perccel korábban, hogy le akar-e ordítani egy járdán bicikliző embert, bizonyára azt mondta volna, hogy nem. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy más taktikához folyamodok. „Megtréfálom az öreglányt! Kedves leszek vele.” – gondoltam. 🙂 Elnézést kértem tőle, hogy nem akartam megijeszteni és kedvesen rámosolyogtam, hogy teljesen igaza volt. Mire ő annyira meglepődött, hogy a végén ő kért elnézést, hogy leordított. A végén jól összecimboráltunk tehát, még kocsmázni is majdnem elhívtam, de végül elvetettem ezt az ötletet, mert a haverok még félreértenek. 🙂
A szeretet mindig győz. Ennél közvetlenebb és egyszerűbb bizonyíték nekem nem kell.
Ma meg reggel felmegyek a fészbukra és az alábbi videót teszi ki az egyik ivócimborám. Talán nekem szánta, hogy soha nem felejtsem el a történteket.
[ITT VOLT EGY VIDEÓ, AMIT 2015. NYARÁN LESZEDTEK A YOUTUBE-RÓL]
Tisztára olyan, mintha össze lennénk kapcsolódva, nem? Ez nagyon komoly. Néha olyan utópisztikus képek jönnek a fejembe, hogy ilyen szemlélettel a sok késdobáló kocsmából virágdobáló helyet lehetne varázsolni. 🙂 Most képzeld csak el: bemész az ajtón és az emberek nem egymás egójának feszülve tanítják a cimboráikat és erőlködnek, hogy az ő általuk igaznak hitt valóságról meggyőzzék a másikat, hanem a különbséget felismerve átölelnék egymást és azt mondanák: „Drága komám, de jó, hogy másként gondolkozol, segítesz nekem ledönteni egy saját magamban meglévő belső kivetülést, mely nem tudja elfogadni azt a valóságot, melyben te szuper jól érzed magad.” 🙂
Na jó, nem álmodozom itt tovább, hanem megyek és legurítok egy felest. Az mindig bejön. 🙂 Egészségetekre és jó hétvégét mindenkinek!