Pusztító tévedés
...mert a boldogság maga az út
Rengeteget találkozom azzal a gondolattal és érzéssel, hogy „ha majd elértem egy bizonyos szintet” anyagi – vagy bármilyen egyéb – szempontból, akkor már minden oké lesz, tutira boldogok leszünk és onnantól fogva minden „Hawaii, Dizsi, napszemüveg” és persze nem kell többé dolgozni. Ismétlem komám: NEM KELL TÖBBET DOLGOZNI! Juhééé! Ugye Te is találkoztál már ezzel a mámorító képpel? És mennyire izgalmasan és álomszerűen hangzik… Hmmm. Igaz, hogy az ember alapvetően teremtőnek született és a nem kell többet dolgozni gondolkodás egyenesen az élet értelmét veszi el (már nem a sokszor értelmetlen robotolásra gondolok, hanem a teremtésre), de oda se neki. Ha „oda” eljutok, akkor „olyan jó” lesz. 🙂
Sokan vágyunk rá, hogy erre a szintre eljussunk, mert az biztosan „olyan jó”. Pedig ilyen – szerény véleményem szerint – nincs. És nem azért nincs mert egy anyagi biztonság nem adhat nyugalmat. Megfelelő tudatossággal(!) természetesen adhat, nagyon is sokat, sőt rengeteget! Csak az nem igaz, hogy nem kell többé dolgozni. Mert valamin mindig kell dolgozni, legalábbis én ezt vettem észre. És ez így van jól. 🙂
Elmondom, hogy szerintem mi a modern nyugati ember pusztító tévedése ezzel kapcsolatban…
Az időszakos kocsmázásaim ellenére – melyeknek célja elsősorban a szocializáció (=társadalmi beilleszkedés) – alapvetően odafigyelek arra, hogy legyenek értelmes, előre mutató céljaim, amiért érdemes felkelni. Azt vettem azonban észre, hogy bármennyire is próbálkozom elérni egy ideális állapotot, ilyen tulajdonképpen nincsen. Mert miközben a (legyen az bármilyen természetű) céljam felé haladok, állandóan változom én is és idővel már mások lesznek a prioritásaim (=az élet változásával más és más dolog lesz fontos), de a munka, a (folyamatos!) mögöttes emberi tevékenység szükségessége az megmarad. Leginkább annak kiderítését illetően, hogy mi a fenét is keresek én itt tulajdonképpen? 🙂
Az egészség kérdése természetesen ugyanilyen. Hiába vagyok egészséges, ez csak a jelen állapotra (vagy még arra sem :)) vonatkozik, a legjobb dolog némi alázattal a saját életemre tekinteni és megállapítani, hogy „most ez van”. Legyen bármilyen csodálatos vagy borzasztó a helyzet. A jelenlegi helyzet egy következmény (okozat), aminek (részint) bizonyos, hogy én vagyok az oka. Szóval, ha minden kerek és napsütéses, akkor is mindig érdemes feltenni a kérdést önmagamnak: „Mit kell tennem ahhoz, hogy megmaradjon (vagy jobb legyen) a jelenlegi helyzet”? Nem pedig akkor szaladgálni „tüzet oltani”, amikor már lángokban áll az otthonom, hanem amikor még minden oké. Amikor még van választásom az EGÉSZ(ség) állapotát fenntartani, nem pedig félelemből rákényszerítem magam a külső beavatkozásra vagy a gyógyszerszedésre. Amíg van választási lehetőségem, addig van (viszonylagos) szabadságom.
A munkámmal is ugyanez a helyzet. Ha van jó munkám, amiből meg tudok élni és növekedni tudok (több téren egy időben), akkor az egy következménye a munkát megelőző tevékeny időszaknak, de senki nem tudja garantálni, hogy a jelenlegi helyzet mindig így lesz. Ezért nem csak a munkában kell dolgozni, hanem az egész munkán (magamon), hogy a kenyérkereső állapot megmaradhasson. Ha hátradőlök, akkor elindulok a lejtőn lefelé. Az élet vagy növekszik, vagy haldoklik, soha nem stagnál (=áll egy helyben). Pont.
A szeretet / szerelem kérdése sem más. Az emberi kapcsolatok ugyanígy munkát igényelnek, egy barátság és egy szeretet / szerelem alapú párkapcsolat is folyamatos meló (az összes fél részéről!). Nem kell beleszakadni, de oda kell figyelni a másikra, ha fenn akarod tartani a tüzet. Amikor az emberek örök hűséget esküsznek egymásnak, akkor gyakorlatilag azt mondják ki, hogy „Örökké szeretni foglak MOST!” (Vagy ahogy angolul hallottam ezt egyszer: „I love you forever, now.”) Az örökké (ha egyáltalán van ilyen :)) az a folyamatos MOST-ok egymásutánja és minden egyes pillanatban benne van a jelen állapotot létrehozó (eredményező) energia fennmaradásához szükséges további energiabefektetés lehetősége, amit érdemes figyelembe venni a döntéseinkben.
Röviden összefoglalva: az egészség, a (viszonylagos vagy valódi) jólét, a nyugalom és még a szeretet / szerelem egyike sem ab ovo (=kezdetektől fogva létező) dolog. Ezek létezését (a benne lévő ok-okozatiságot) fel kell ismerni és úgy kell élni az életemet, hogy érezzem és át tudjam ölelni a megtartásukhoz szükséges munka (energiabefektetés) iránti alázatot. Ahogy már írtam feljebb: az élet vagy növekszik, vagy haldoklik, de köztes állapot az nincsen. Ha ezt felismered, akkor véleményem szerint megtanulod az egyik legfontosabb leckét: Az élet folyamatos teremtés, melynek irányítója Te magad vagy! A jelenlegi állapot a múlt következménye minden szempontból és ha növekedni akarsz, akkor mindig szükség lesz az elméd és a szíved energiájára. Ne sajnáld a munkát azért, hogy több és jobb lehess! Ha hátradőlsz és nem dolgozol többet, akkor célba vetted a koporsót. Ha tetszik, ha nem.
Mindig van valami, amin érdemes dolgozni. Ha máson nem, azon biztosan megéri munkálkodni, hogy közelebb kerülj ahhoz az emberhez, aki valójában vagy. A boldogtalanság elsődleges oka ugyanis az, hogy az emberek elfelejtettek önmaguk lenni és nagyon sokan már azt sem tudják, hogy ez mit jelent. Na de erről majd legközelebb elmélkedem egy kicsit többet, mert ez egy teljes bejegyzést kíván.
Én viszont most önmagam leszek izomból és koccintok egy jó nagyot egy egészségedre, kedves komám! 🙂
