Miért veszélyes a tudományos konszenzus?

Minden tudományos kutató egyetért azokkal, akik finanszírozzák őket

Tudományos konszenzus nem létezik. A konszenzus ugyanis azt jelenti, hogy egyetértés, megegyezés egy adott csoport tagjai között, és a tudományban ez (szinte) soha nincs így. Nem lehet így.

Mivel a legtöbb tudományos kutatás célja az újabb és újabb felfedezésekből gyakorlati hasznot kovácsolni, ezért egy mindenkori megegyezésnek a tudomány képviselői (és gyakorlói) között léteznie kell, de ez soha nem lehet az abszolút igazság. A tudomány alapvetése a kérdésfeltevés, ugyanis ebből születnek újabb és újabb felfedezések.

A “tudományos konszenzus” egy politikai és jogi kifejezés. Egy jogállamban csak akkor lehet jogszerű - előre meghatározott keretek alapján kialakított - munkafolyamatokat létrehozni, ha a tudomány felfedezéseit valamilyen protokoll alapján rögzítik, mint követendő irányelv. Ennek célja, hogy a tudomány nevében elkövetett cselekvés jogi védelem alá essen, ugyanis ha ez nem lenne, akkor a tudományt gyakorlók többsége nem merne cselekedni.

Amikor az édesanyám súlyos rákos beteg volt, és már sokadik kemoterápiás körét csinálta (egyre gyakrabban, amíg aztán szegény belehalt), megkérdeztem a kezelőorvosát, hogy kaphatna-e intravénás C-vitamint, amelyről Dr. Linus Pauling Nobel-díjas biokémikus, mérnök azt állította rengeteg személyes tapasztalat alapján, hogy daganatos betegségekre hatékony. Dr. Pauling könyvet is írt erről. A válasz egyértelmű NEM volt. A B17 (laetril) kezelésre vonatkozó kérdésemet még ki is nevette, pedig létezik olyan kórház a világban, ahol az is elérhető (az intravénás C-vitaminnal együtt), és bizonyíthatóan érnek el vele javulást vagy akár még gyógyulást is. (Magyarországon ezeket csak a rendszeren kívül találja meg valaki, ha egyáltalán. A mindenkinek kötelezően fizetendő társadalombiztosítási díjból csak azt veheted igénybe kedvezménnyel, ami a konszenzus alapján minősül gyógymódnak.)

---

Édesanyám földi útjának végéről itt elmélkedtem 2012 nyarán:

---

Miért volt ennyire elutasító édesanyám kezelőorvosa, vajon nem vette komolyan a hippokratészi esküt?

Szó sincs erről. Mindamellett, hogy valószínűleg nem is nagyon kutatta ezeket az alternatív(nak nevezett) gyógymódokat, kötötte a kezét a protokoll jogi védelme. Mivel meg akar élni abból, amit hosszú éveken át tanult, és ezt egy olyan keretrendszerben tudja csak megtenni, amely a hivatalos (azaz jogi keretekben rögzített) módszereket tekinti egyetlennek, nincs más választása. Vállalkozási ismereteket nem tanítanak az orvosin - tudtommal -, így sokan még akkor sem tudnak az alternatív gyógyászati ismereteikkel mit kezdeni, ha egyébként a szakmai tudás rendelkezésre áll. A branding, marketing, ügyfélszerzés, hitelesség kialakítása, egyre több gyógyult beteg, stb. stb. rengeteg idő, 7-10 évnyi masszív tanulást követően még ezt is véghezvinni óriási feladat. Ez persze nem csak az orvosokra, hanem azokra is vonatkozik, akik a kutatás-fejlesztésben vesznek részt. Egy tudományos szakma gyakorlásához ugyanis pénz is kell. Rengeteg pénz.

A “tudományos konszenzus” mindezekből fakadóan maga egy üzleti modell is. Jogilag védett, a politika támogatja, így a befektetők számára alacsony kockázatú. Rengeteg pénzt lehet belőle keresni mindenkinek, aki részt vesz benne, mert a konszenzusban való bizalom a társadalom részéről egyrészt támogatja azt a politikai erőt, amely a befizetett adókat a tudományos felfedezés gyakorlati alkalmazására fordítja, másrészt az emberek a saját pénzüket is örömmel költik a felfedezés eredményére azt remélve, hogy az életük jobb lesz tőle.

A probléma akkor keletkezik, amikor a rengeteg pénz befektetése - és az emberek meggyőzése - után kiderül, hogy az egyetértésben elfogadott tudományos szemlélet hibás. Ezen a ponton válik morális kérdéssé a dolog. Vajon az igazság, vagy a megtérülés - vagy méginkább a tervezett, vagy már megszokott haszon - lesz a fontosabb? Vajon van-e esély arra, hogy a politika és a jog beismerje azt, hogy hibáztak?

Egy olyan világban, amely Krisztus tanítását követi, a válasz egyértelmű. Ha merünk látni is, nem csak nézni, akkor egyre világosabb lesz, hogy hol tévedtünk el.

Amikor egy adott témában az ún. “tudományos konszenzus” üzleti modellé válik, akkor a pénzügyileg érdekelt felek ragaszkodni fognak a “konszenzus” által megállapított tényekhez akkor is, ha azok esetleg tévesek. Minél több anyagi szempontból érdekelt szereplője lesz egy ún. konszenzusnak, annál nagyobb az ellenállás azokkal szemben, akik ezt megkérdőjelezik.

Képzeljétek el, hogy ha kiderül a rákról az, hogy - valójában - olcsó gyógyszerekkel gyógyítható. Vagy azzal, hogy egy mélyen nyugvó lelki traumát feloldasz. “Ha ez így lenne, már rég gyógyítanák!” - már hallom is az ellenérveket. De vajon hány ember él világszerte abból, hogy a rákra a hivatalos protokoll a kemoterápia, a sugárkezelés és a műtét?

Nem tudom a pontos számokat, de meg merném kockáztatni, hogy több millióan, ha a rákgyógyítás protokolljának láncolatát minden szereplőjével vizsgáljuk, beleértve az eljárásrendhez szükségesnek tartott szereket és eszközöket előállító cégek portását is. Pl. egy-egy kemoterápiás gyógyszer piaci ára akár több százezer forint is lehet, amit a társadalombiztosítás (vagy a privát biztosítók) finanszíroz(nak) szinte minden fejlett országban, így a hétköznapi embereknek fogalmuk sincs arról, hogy itt valójában mekkora összegek mozognak. (Ez minden egyéb kórházi kezelésre is igaz egyébként.)

A konszenzus társadalmi elfogadtatása azért is fontos, mert így az emberek a tudományban bízva nem kérdezősködnek (pl. “vajon a kemoterápia nem okoz károkat?”, vagy “nincs valami szelídebb alternatíva?”), másrészt a túl sok marketinget nem igénylő, kötelezően alkalmazandó üzleti modell nem sérül. Az államok ezerszámra rendelik a kemoterápiás szereket az ún. egészségügyi rendszer működtetéséhez a költségvetés terhére, az emberek pedig örülnek (mi mást tehetnének a rák okainak ismerete nélkül?), a gyógyszercég kiszámíthatóan(!) profitál. És legfőképpen több százezer/millió ember megélhetése biztosított. Szükség van rájuk, mert rengeteg a daganatos ember. És egyre több lesz. 100 éve kb. minden 25. ember halt meg rákban, ma cca. minden 3. Rövidesen eljön a kor, amikor mindannyian rákban halhatunk meg.

Valljuk be, egy rák nélküli világ nem jó jövőkép gazdaságilag. De ugyanez igaz a szív- és érrendszeri betegségekre, és egy rakás krónikus nyavalyára is. Ha nem lennének, sok millió embernek nem lenne munkája. De ez még a bútor-, a mosógép és az autógyártásban dolgozókra is igaz, mert ha ezen üzletágak termékeit ténylegesen tartósra gyártanák (vö. az egészség megőrzésére fókuszálna az EÜ rendszer), akkor sokkal kevesebb munkavállalóra lenne szükség, akik sokkal kevesebb szabadon elkölthető pénzt forgatnának vissza a gazdaságba, és így a megszokott - és a GDP folyamatos növekedéséhez szükséges - számok “nem jönnének”. Márpedig minden kormány abból él, hogy gazdasági szempontból az ország prosperitásának növelését ígéri - hiszen mindenki jobban akar élni -, ennek pedig elengedhetetlen feltétele az, hogy minden olyan üzletágat támogasson, amelynek produktumára (termék / szolgáltatás) van kereslet, vagy ha nincs, akkor LEGYEN.

Ugyanez igaz a klímaváltozással kapcsolatos összes üzletágra is egyébként. Rengeteg tudós ember van világszerte, köztük Nobel-díjasokkal, akik - bár egyetértenek azzal, hogy a fogyasztói társadalom mérhetetlenül pusztítja a bolygót és az ÉLelmet adó talaj élővilágát -, a hivatalos “tudományos konszenzussal” szemben foglalnak állást, és nem gondolják, hogy az ember által okozott CO2 kibocsátás (“karbon lábnyom”) melegítené a légkört. Sőt, pont azt állítják, hogy a földtörténetnek azokban a korszakaiban volt bujább a vegetáció, amikor magasabb volt a CO2 koncentrációja a légkörben. (Az 1904-ben felfedezett Bohr-effektus óta tudjuk, hogy a haemoglobin könnyebben leadja az oxigént a sejteknek, ha magasabb a CO2 szint a vérben, szóval a CO2 nem lehet ellenség. Ajánlom tanulmányozásra a Buteyko-légzést.) A “zöld-mozgalom” ugyanakkor sikerrel elfogadtatta a világgal “a CO2 a rosszfiú” elméletet - mindig kell valami ellenségkép, különben nincs globális összefogás -, és mivel egyre több biznisz épül erre az igazságra(?), ezért az összes kételkedőt megbélyegeznek a szokásos címkékkel: áltudományos, tudományellenes, klímatagadó, stb. Nem a tudományos módszertan integritását védik, hanem a saját megélhetésüket és anyagi biztonságukat.

Érdemes megnézni a - fősodor által természetesen már “darabokra szedett”, és szokás szerint tudományellenes propagandának titulált - Climate - The Movie c. dokumentumfilmet, hogy mennyire nem egységes az ún. “tudományos konszenzus” klímaügyben, pölö.

A valódi tudomány kételkedik, mert “ha elhinné, hogy mindig igaza van”, nem lenne fejlődés. S bár érthető, hogy egy társadalom működtetéséhez sajnos ma már szükség van hazugságokra (is), egyéni szinten a túlélésünket mégis az biztosítja, ha megtanulunk egészséges mértékben kételkedni mi is.

---

Kapcsolódó cikkek:

---

---

---